RETRO RÁDIÓ

Itt az újabb Tusup-botrány, ezt komolyan gondolta Katinka exe?

Itt az újabb Tusup-botrány, ezt komolyan gondolta Katinka exe?
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 07. 19. 06:41

Az amerikai edzõ semmibe vette a Fõvárosi Törvényszék ítéletét, nem csoda, ha egyre kevesebben vannak róla jó véleménnyel.

Durván kiakadt Shane Tusupra egykori kollégája, a skót Darren Ward, és tegyük hozzá jogosan. A férfi becsületsértési pert indított Hosszú Katinka exe ellen, amit meg is nyert. Igen ám, de úgy tudni, a március 8-i ítélet óta az amerikai nem térítette meg számára a 135 ezer forintos perköltséget, s a kötelező bocsánatkérés is elmaradt.

"Kiábrándító, hogy ennyire kevés tiszteletet mutat a magyar jogrendszer iránt. A bíróság az én javamra döntött, Tusupnak meg kellett volna térítenie az ügy miatti perköltségemet, s arra is kötelezték, hogy írásban kérjen tőlem bocsánatot. Ezt nem tette meg az előírt, május 9-i határidőig. A törvényes képviselőm írásban kereste az ügyvédjét, de még nem kaptunk választ" - háborgott Ward a Blikknek.

Mint ismeretes, Tusup tavaly áprilisban a debreceni országos bajnokságon a medence mellett fenyegette és meglökte Wardot, Katinkával közös úszóklubja, az Iron Aquatics akkori trénerét. A skótnak az volt a „bűne”, hogy nem nevezte be a férfiváltót a versenyre. Rengetegen hallották az amerikai őrjöngését, még a versenyt is le kellett állítani. Az egyesület később mégis megvált Wardtól.

A bíró a „lekicsinylő” lökésért marasztalta el Tusupot, ezt minősítette becsületsértésnek. De a jelek szerint hiába.

"Amennyiben Tusup nem teljesíti ezt, Ward végrehajtást kérhet. Ebben az esetben megpróbálják Tusup fizetéséből levonni az összeget. Ha nem sikerül, az ingóságaiból foglalhatnak le valamit az illetékesek" - magyarázta dr. Györei Péter ügyvéd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.