RETRO RÁDIÓ

Nagy a baj, ilyen sokba került Hosszú Katinkának a magánéleti válság

Nagy a baj, ilyen sokba került Hosszú Katinkának a magánéleti válság
vav
Szerző
vav
Létrehozva2018. 06. 20. 00:30

Durván megcsappantak úszósztárunk bevételei az elmúlt hónapokban. Csak hosszútávon jól jöjjön ki belõle!

A tavalyiakhoz képest szinte megtizedelte Hosszú Katinka idei pénzdíjait a magánéleti válságaírta a Blikk. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a hét végén fejezte be a Mare Nostrum nevű versenysorozatot: a három állomás jelentették az első komolyabb 2018-as viadalait, amelyeken 5 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet gyűjtött – mindezek 1920 eurós (620 ezer forint) bevételt jelentenek számára. Ehhez képest, tavaly ilyenkor már 18 650 eurót (6 millió forint) gyűjtött.

Korábban rendre januárban megkezdte a versenyszezont a bajai sportolónő, ám erre az évre rányomta bélyegét edző-férjével, az amerikai Shane Tusuppal megromlott házassága. December óta dolgoztak kapcsolatuk megmentésén, tavasszal még úgy tűnt, kibékülnek, ám Hosszú május végén bejelentette, még szakmai szinten sem folytatják együtt. Pár órával később pedig Tusup világgá kürtölte, hogy azért szakítottak, mert felesége többször megcsalta edzőpartnerével, Dudás Dániellel.

Ez vezetett ahhoz, hogy sorra hagyta ki a versenyeket Hosszú, s tizedelődött meg a pénzdíjakból származó bevétele.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.