RETRO RÁDIÓ

Újabb fejezet Hosszú Katinka-ügyben, nagy csapás érte Shane Tusupot

Újabb fejezet Hosszú Katinka-ügyben, nagy csapás érte Shane Tusupot
vav
Szerző
vav
Létrehozva2018. 05. 31. 13:45

Zsebbevágó probléma. Most már biztos, hogy sokat veszít az úszósztárral szakító amerikai edzõ-férj.

Nincs válogatott úszója, így hivatalosan is kikerült a kiemelt edzőprogramból Shane Tusup. A Hosszú Katinkával válófélben lévő edző-férjet így már nem illeti meg a kiemelt trénerként neki járó egymillió forintos fizetés – tudta meg az m4sport.hu.

A Magyar Edzők Társaságát szerdán értesítette az úszószövetség arról, hogy az amerikai edző és Hosszú Katinka szakmai útjai május 24-én hivatalosan is elváltak. A szervezet sportigazgatója az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, a kiemelt edzőprogramban Tusup helyét átveheti egy másik szakember, akinek szintén járhat kiemelt állami fizetés, viszont erre vonatkozóan a Magyar Úszó Szövetség tehet majd javaslatot.

„A döntést a sportért felelős államtitkár fogja meghozni, a Magyar Úszó Szövetség javaslatát véleményezni fogja a Magyar Edzők Társasága és a MOB, és a javaslatok alapján születik majd meg a döntés”

– közölte Csabai Edvin sportigazgató.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.