5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Idén is elveszíti a Videoton az aranycsatát? Jön a szuperrangadó

Idén is elveszíti a Videoton az aranycsatát? Jön a szuperrangadó
DV
Szerző
DV
Létrehozva2018. 05. 05. 11:00

Szombaton rendezik a magyar labdarúgó-bajnokság rangadóját, amely vélhetõen a bajnoki címrõl is dönt majd. A Videoton Felcsúton fogadja a listavezetõ Ferencvárost.

A Videoton tavaly egy karnyújtásnyira volt az aranyéremtől, ehhez az utolsó körben az első helyen álló Budapest Honvédot kellett volna legyőznie. A fővárosiak azonban 1-0-ra győztek, és megnyerték a bajnokságot.

A Fradinak a döntetlen sem rossz

A Fradi ellen hasonló a helyzet, hiszen amelyik gárda győz, az négy fordulóval a vége előtt nagy lépést tesz a bajnoki cím felé. A zöld-fehérek jelenleg egypontos előnyben vannak a Videotonnal szemben, tehát a döntetlen is a vendégeknek lenne kedvezőbb.

"Tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, ennek megfelelően koncentrál mindenki.

Csak a Videoton elleni összecsapás jár a fejünkben, és mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk a szombati rangadón

– nyilatkozta a Ferencváros középpályása, Sztefan Szpirovszki a klub honlapján.

Nagy nyomás lesz a Vidin

Nem lesz könnyű dolga a Fradinak, hiszen a Videoton idén még nem kapott ki hazai pályán a bajnokságban – ebben a szezonban Felcsúton játszik a csapat -, tizenegy győzelem mellett három döntetlen a mérlege.

A nagyobb nyomás a Vidin lesz, hiszen a tavalyi évad utolsó fordulója még ott lehet a játékosok fejében. Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője azonban igyekszik ezt a terhet levenni a labdarúgók válláról.

Még nem dől el a bajnoki cím sorsa, hiszen még azt követően is négy nagyon nehéz találkozó vár a csapatra

– nyilatkozta a rangadó kapcsán Marko Nikolics, a múlt heti Paks elleni vereséget követően.

A találkozóra már csütörtökön elfogytak a belépők, telt ház fogadja majd a csapatokat az NB I szuperrangadóján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.