RETRO RÁDIÓ

Rendőrök törtek rá az emberöléssel fenyegető sztárra

Rendőrök törtek rá az emberöléssel fenyegető sztárra
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 02. 11. 06:45

A Liverpool egykori futballistája emberrablást is emlegetett. Egy szenegáli politikus is érintett a történetben.

Letartóztatták Szenegálban El-Hadji Dioufot, miután telefonon halálosan megfenyegette az egyik politikus testvérét. A Liverpool egykori futballistája emberrablással is ijesztgetett.

A Senenews egy hangfelvételre hivatkozva írt arról, hogy Diouf telefonon halálosan megfenyegette Aminata Tall fiútestvérét. Tall a szenegáli Szociális és Környezetvédelmi Tanács elnöke. A hírek szerint Diouf ennyivel nem ért be, egy másik személlyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „elrabollak, az embereim pedig alaposan megvernek.”

A rendőrök órákon keresztül előzetesben tartották a 37 éves exfocistát, végül büntetés nélkül elengedték. Diouf egyébként nyíltan vállalta nem sokkal korábban, hogy szeretne politikai pályára lépni hazájában.

Az egykori csatár a pályán is balhés játékosnak számított, de ezt sokáig elnézték neki, hiszen a tehetsége megvolt a futballhoz. Ezt bizonyítja, hogy a kétezres évek elején kétszer is megválasztották Afrika legjobb labdarúgójának.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.