RETRO RÁDIÓ

Hamilton bunkó volt, többször is megalázta exbarátnőjét

Hamilton bunkó volt, többször is megalázta exbarátnőjét
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 01. 17. 18:37

Érdekes dolgok derültek ki a négyszeres világbajnokról. Részegen teljesen kifordul magából a britek sztárpilótája.

Veronica Valle exkluzív interjút adott a The Sunnak, a glamour modell Lewis Hamilton exbarátnőjeként érdekes betekintést engedett a négyszeres Forma–1-es bajnok magánéletébe.

Valle és Hamilton 2015 augusztusában ismerkedett össze. A most 26 éves modell azt állítja, kezdetben nagyon kedves volt vele a brit sztárversenyző, de hamar kiderült róla, hogy gyakori nála a hirtelen hangulatváltozás.

„Egyszer a monacói házában kimentem a WC-re. Utána odajött hozzám megkérdezni, mi tartott ennyi ideig. Mondtam neki, hogy kakiltam, amitől teljesen kiakadt. Azt mondta, hogy azt a vendégszobához tartozó mosdóban kellett volna elintéznem. De arról is kioktatott, hogyan kell rendesen jégkrémet szedni” – mesélte a modell.

De ez csak egy sztori volt a sok közül, amit Veronica elárult. Állítása szerint az is megtörtént, hogy egyszer négy napig váltóruha nélkül maradt, de Hamilton nem akart rajta segíteni, még fogkeféje sem volt.

A barátai előtt simán kövérnek nevezett, nagyon tahón tudott viselkedni. Egy idő után úgy éreztem, hogy csak a szexre kellek neki.

Tavaly augusztusban újra találkoztunk, de kiabálva elhajtott. Már egy ital után is képes bunkó stílusra váltani”

– mondta Hamiltonról Valle.

Vajon kell-e féltenünk Palvin Barbit?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.