Létrehozva: 2017.11.04.

Dárdai nem kíméli a fiát, ez a baj Palkóval

Hiába küldte harcba apja az Európa-ligában, a Bundesligára még nem érett a 18 éves fiú?

Először játszott tétmérkőzésen a Hertha felnőttcsapatában Dárdai Palkó. A magyar vezetőedző 18 éves fia csütörtök este bemutatkozott az Európa-ligában, de a Bundesliga-debütálás még odébb van.

Az ukrán Zorja Luhanszk ellen (2-0) Dárdai Pál a hajrá 13 percére hadba küldte legidősebb fiát is. A 18 éves Dárdai Palkóról külön is kérdezték a büszke apát. Vagy a szigorú edzőt?

"Nagyon jó munkát végzett, miként a felkészülés során is. Kiérdemelte a játéklehetőséget. Én is apám játékosa voltam Magyarországon, tehát van tapasztalatom. Mindig többet kellett mutatnom, mint a többieknek. Így most nekem nincs nehéz dolgom, csak neki. Külön dicséretet sem kapott, az élet megy tovább, holnap

újra az utánpótláscsapat edzésére megy, ahogy ezt előre megbeszéltük. Pár kilót még föl kell szednie, hogy a Bundesligában is megállja a helyét

– mondta legidősebb fiáról Dárdai Pál.

A már Berlinben született Palkó az év eleje óta német-magyar kettős állampolgár, és miután többször is visszautasította a magyar szövetség hívását, a német ifiválogatottban szerepel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban