RETRO RÁDIÓ

Dzsudzsákék félnek a magyar szurkolóktól

Dzsudzsákék félnek a magyar szurkolóktól
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 25. 12:05

A drukkerek buknak a luxemburgi meccsen.

November 10. helyett 9-én rendezik Luxemburgban a magyar válogatott meccsét. A változtatás óriási felháborodást váltott ki a szurkolóknál. Közülük ugyanis már sokan megvették a repjegyeket, a vonatjegyeket, lefoglalták és ki is fizették a szállásokat, valamint szabadságot is erre az időpontra vettek ki.
Érthető, hogy ehhez hasonló hozzászólásokat találtunk a szövetség közösségi oldalán:

„És még ti akarjátok vissza csalogatni a szurkolókat a stadionokba? Ki van fizetve a repjegyem 10-11re, meg a szálloda.”


A Carpathian Brigad szurkolói csoport közleménye szerint a hazai szövetség szinte minden telefonhívásukat és megkeresésüket elutasította, nem akarnak segíteni az anyagi kárt ért szurkolóknak, és úgy vélik, bocsánatot sincs miért kérniük…Lapunk érdeklődésére a szövetségnél azt válaszolták, biztonsági okok miatt történt a változtatás. Az eredetileg kijelölt stadionban ugyanis túl közel van a lelátó a pályához. Talán ez lehet a baj.

Az MLSZ-ben ugyanis élénken emlékezhetnek az andorrai esetre, ahol az 1-0-s vereség után helyi rendőrök óvták meg Dzsudzsákékat a drukkerek haragjától. Sőt, két hete Feröer ellen is harcias volt a hangulat. Hasonló események elkerülése miatt kérhették arra a luxemburgiakat, rendezzék másik stadionban, korábban a meccset. Így a játékosok biztonságos távolságban lesznek a lelátótól és a magyar szurkolóktól. Már ha a drukkerek ezek után elutaznak Luxemburgba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.