RETRO RÁDIÓ

A magyar NB I egyik legbénábbja volt, most ünnepli a focivilág

A magyar NB I egyik legbénábbja volt, most ünnepli a focivilág
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 10. 25. 13:20

Francis Koné a FIFA-gála színpadáig jutott a honi kiesõjelölt kispadjáról.

Tavalyelőtt még a magyar focibajnokság szintje is túl magasnak bizonyult Francis Konénak, erre hétfőn este többek között Cristiano Ronaldo, Zinedine Zidane és a sportág többi világsztárja mellett díjazták a FIFA Év Játékosa-gáláján.

A magyarázat: a 26 éves elefántcsontparti-togói csatár kapta a 2017-es Fair Play-díjat, amiért a cseh Slovácko játékosaként megmentette az ellenfél Bohemians kapusának az életét. Martin Berkovec egy ütközésük után lenyelte a nyelvét, s a földön fekvő kapuson Koné segített:

A togói válogatottban is szerepelt támadó 2015 telén egyike volt annak a kilencfős légiós-kontingensnek, akiknek a szerződtetése Csábi József vezetőedző távozásához vezetett.

Ráadásul miattuk sok támadás is érte a klubot, amely akkor majdnem kiesett, de két évvel később már az akadémistáira építve bajnoki címet szerzett. A tavaszi szezon aztán az ellenük tiltakozó, majd menesztett szakembert igazolta. Nyáron mindannyiuk lábára útilaput kötöttek a kispestiek. Az edzőmeccseken is csak ügyetlenkedő Konénak például két bajnokin összesen 24 percnyi játéklehetőség jutott a kiesést éppen hogy megúszó Honvédban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.