RETRO RÁDIÓ

Teljes sötétségben a Fradi, mennyi esélyt kaphat Doll?

Teljes sötétségben a Fradi, mennyi esélyt kaphat Doll?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 29. 12:00

Egy éve minden homályos a Fradinál. Vajon meddig tûri ezt a vezetõség?

A villámcsapás és a sötétség miatt majd három órán át szenvedett a Fradi Felcsúton a Videoton ellen. Sok haszna nem lett ebből sem, a 3-1-es vereség után újra Thomas Doll vezetőedző távozását követelik a szurkolók. A német mester persze továbbra is magabiztos.

Nem hinném, hogy három hónap alatt rosszabb edző lettem volna

– utalt Doll vélhetően arra, hogy májusban még kupát nyert vele a csapat.


Tény, a Fradi Dollal bajnoki aranyat és három kupát zsebelt be, ugyanakkor tavaly nyár óta, a Partizani elleni kupafiaskót követően egyfolytában szenved. A csapat leghosszabb győzelmi szériája három meccs volt, ami ilyen kerettel édes kevés. Ha már a keretet említjük, Doll közel négy év alatt 40 új focistát igazolt, de a mai napig azzal magyarázza a kudarcokat, hogy nincs elég minőségi játékosa.
Hazai porondon felemás a mérlege, nemzetközi szinten azonban egyértelműen pocsék. Négy kupaszezonon alatt egyetlen bravúrt sem ért el a csapat, sőt, többször is – a Zseljeznicsar és a Partizani ellen – szerényebb képességű gárdával szemben esett ki.


Mindemellett a vezetők kitartanak Doll mellett. Indoklásként annyit mondanak, nem szabad egyik pillanatról a másikra megválni attól az embertől, aki bajnoki címig vezette a gárdát. Az igazi ok ugyanakkor az lehet, hogy élő szerződés miatt drága lenne a német szakember, valamint stábtagjainak menesztése.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.