
Korábbi aranylabdásoknál is jóval kevesebbet adtak, mint Neymarért.
Hivatalossá vált Neymar átigazolása a PSG-hez. A brazil sztár 222 millió eurós vételárával toronymagasan minden idők legdrágább játékosa lett. A 2000-es évek óta, olyan brazil legendák is hozzá képest aprópénzért váltottak klubot, akiket Aranylabdával jutalmaztak, képességekben pedig talán még Neymar előtt is jártak.
![]()
Ronaldinho ehhez képest aprópénz volt
Ronaldinho pályája csúcsán Messi és Cristiano Ronaldo szintjén dominálta a spanyol ligát. Neymarral ellentétben a fordított utat járta be, hiszen 2003-ban a PSG-től igazolt a Barcelonába a mai szinten nevetségesnek mondható 32,25 millió eurós összegért.
![]()
A Real Madrid sem adott ennyit a brazil ászokért
A kétszer is a világ legjobbjának választott Ronaldóért 45 millió eurót fizetett annak idején a Real Madrid az Internek, míg kora egyik legelegánsabb irányítójáért, Kakáért a másik milánói klubnak csengettek ki 65 milliót a madridiak.
![]()
Nevetséges összegért váltottak a klasszisok
A szintén Aranylabdát nyerő Rivaldo 23,5 millióért ment még 1999-ben a Barcelonához. A 90-es évek korszakos csatárának, Romáriónak a vételárát pedig már leírni is nehéz, hiszem manapság egy középszerű labdarúgóért is ennyit adnak a klubok. Nos, 12 millióért vette meg a Barcelona még 1993-ban, ami persze abban az időben komoly vételnek számított.
![]()
Elszaladt tehát nagyon a modern futball az üzlet világába. Neymar vételára egyedül több, mint az itt felsorolt brazil legendáké, akik koruk legjobbjai voltak és Romário kivételével Aranylabdákkal gazdagították trófeagyűjteményüket.







