RETRO RÁDIÓ

Hullanak a teniszcsillagok Federer és Nadal útjából

Hullanak a teniszcsillagok Federer és Nadal útjából
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 08. 27. 11:30

Wawrinka és Djokovics után Murray is visszalépett a US Opentõl. Mellettük is lesznek nagy hiányzók.

A világranglistán második Andy Murray sérülés miatt visszalépett a hétfőn kezdődő 137. amerikai nyílt teniszbajnokságtól.

A 30 éves brit játékos elhúzódó csípőproblémáival indokolta döntését, amelyek miatt Wimbledon óta nem versenyzett.

Az eredetileg második helyen kiemelt olimpiai bajnok 2012-ben megnyerte a US Opent. Így tovább nőttek Roger Federer és Rafael Nadal győzelmi esélyei, a két sztár osztozott az ide Grand Slam-trófeákon (Federer Melbourne-ben és Londonban, míg Nadal Párizsban nyert). Most a döntőben nem találkozhatnak, hiszen egy ágra kerültek.

Korábban a New Yorkban címvédő Stan Wawrinka közölte, hogy térdműtét miatt nem versenyez már az idén, a kétszeres bajnok Novak Djokovics szezonjának könyöksérülés vetett véget, míg a 2014-ben US Open-döntős Nisikori Kej csuklóproblémák miatt pihen 2018-ig.

Az ATP-rangsorban 11. kanadai Milos Raonic csütörtökön közölte, hogy csuklóműtét miatt nem vehet részt az év utolsó Grand Slam-tornáján, írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.