RETRO RÁDIÓ

Durva vád, Hamilton szerint a vesztét kívánták Belgiumban

Durva vád, Hamilton szerint a vesztét kívánták Belgiumban
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 08. 29. 00:20

Kényelmes versenye volt vasárnap, amíg a versenybírók helyzeti elõnybe nem hozták legnagyobb riválisát. A gyõzelem után pikírten üzent a brit sztár.

Lewis Hamilton az első helyről rajtolva megnyerte a Forma–1-es Belga Nagydíjat, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy Sebastian Vettel megelőzze a verseny végén. Emiatt dühöngött is egy sort a háromszoros világbajnok.

Hamilton simán vezette a versenyt, ám a versenybírók pályára küldték a biztonsági autót a Force Indiák ütközése után, mivel sok törmeléket kellett eltakarítani. A versenyzők gyorsan kiálltak kereket cserélni, ami után Vettel ultralágy gumikon támadhatta Hamiltont, akinek viszont sikerült megmenekülnie a német pilóta markából.

A Mercedes élmenője szerint a bírók szándékosan akarták Vettelt helyzeti előnybe hozni.

„Ez kicsit olyan volt, mint a NASCAR-ban, ott szokták minden ok nélkül a pályára küldeni a biztonsági autót. A légterelőt eltakaríthatták volna virtuális biztonsági autós időszak alatt is, de versenyt akartak"mondta Hamilton, aki úgy érezte, nemcsak Vettelt győzte le, hanem azokat is, akik ellenfele győzelmét akarták.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.