RETRO RÁDIÓ

Dárdai végre elárulta, mi a baj Dzsudzsákkal

Dárdai végre elárulta, mi a baj Dzsudzsákkal
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 08. 01. 16:55

Megvan a véleménye. Nikolicsról, Storckról, a hazai utánpótlásképzésrõl és a fiai jövõjérõl is beszélt a magyar Bundesliga-edzõ.

"Mintha el lennénk átkozva" - kesergett a Hertha sosem látott sérüléshulláma és balszerencse-sorozata miatt Dárdai Pál. Edzői pályája legnehezebb feladatára készül csapatával a német bajnokság és az Európa-liga kettős terhelése miatt, de a Magyar Időknek beszélt több, a magyar futballt érintő kérdésről is.

Nikolics Nemanja mellőzése például szerinte amiatt lehet, hogy a gólerős csatár egyszerűen "nem fér bele Bernd Storck filozófiájába". Válogatottunk csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs sokkal inkább beleillett volna Dárdai filozófiájába, korábbi tárgyalásaik ellenére mégsem lett a Hertha játékosa. Hogy miért?

"Nem tudtuk annak idején kigazdálkodni az ő bérigényét. Én jól jártam volna vele, a válogatottban mindent megcsinált, amit kértem. A remek bal lábával sokat tudott volna segíteni. De már

inkább fiatalokat igazolunk, és Balázs elmúlt harminc. Inkább szerződtetünk egy játékost négymillióért, akit el tudunk adni 11 millióért

- mondta Dárdai Pál.

Dzsudzsáknak ráadásul komoly BL- és El-tapasztalata sincs, ami döntő egy rutinos futballista esetében. A magyar fiatalok meg...

Nagyon ügyesnek kell lennie egy magyarnak ahhoz, hogy fiatalon ide tudjon kerülni

- fejtegette Dárdai, aki amondó: a magyarországi akadémiák hiába dolgoznak jól, ha az iskolákat nem vonják be a rendszerbe, és ha 14-15 éves kor előtt a gyerekek nem kapnak megfelelő képzést. S miután "a régi rendszerben tönkretették a futballkultúrát", nálunk kisebb a merítési lehetőség is. Berlinnel ellentétben, idehaza nem pattog a labda minden játszótéren.

Ami Dárdai három tehetséges fiát illeti, ők pici koruk óta megfelelő képzést kapnak a Herthánál. Nem véletlen, hogy a legidősebb, Palkó már korosztályos német válogatott, és - ha ők is úgy döntenek - Bencére és Marcira is ez az út várhat.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.