RETRO RÁDIÓ

A magyar foci jövője a tét az Európa-ligában

A magyar foci jövője a tét az Európa-ligában
VÁ
Szerző
Létrehozva2017. 07. 06. 18:30

A magyar csapatokra ráfér a jó szereplés.

A Videoton labdarúgócsapata ugyan továbbjutott a négyezer lakosú máltai kisváros, Balzan csapata ellen az Európa-ligában, de a fehérváriak öröme mégsem lehet felhőtlen.

A Viditől ennél több kell

A Videoton az utolsó percekben bukta el a győzelmet Máltán a végül 3-3-ra végződő találkozón, így nem sikerült kettős sikerrel továbbjutnia a magyar bajnoki ezüstérmesnek. A fehérváriak kerete pedig közel háromszor annyit ér a Transfermarkt szerint, mint a Balzan gárdájáé. A máltai kiscsapatnak ez volt a harmadik nemzetközi kupakalandja, az előző két évadban pedig összesen két gólt tudtak szerezni, azt is egy mérkőzésen.

Bíztunk a képességeinkben, hogy jobbak vagyunk ennél a máltai csapatnál

– nyilatkozta a mérkőzés után Juhász Roland a Duna World élő adásában.

Komoly változások jönnek 2018-tól

Ennek az eredménynek erre az évadra már nem lesz hatása, de az ezt követő években már lehet jelentősége a Vidi döntetlenjének. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2018-tól vezet be komoly változásokat a nemzetközi kupákban. Eddig egy adott ország csapatainak az összteljesítménye rangsorolta a klubokat, azonban az új rendszernél elsősorban az adott klubok saját rekordjai számítanak majd, kivéve, ha az nem éri el az adott ország együtthatójának a 20%-át.

A Fradi és a Vasas is javíthatja UEFA-együtthatóját

Az utóbbi években a nemzetközi színtéren hamar elhasaló Fradinak is ezért lenne fontos győznie csütörtökön Lettországban, a Jelgava ellen. A Vasasnak szintén emiatt különösen fájó a Beitar elleni utolsó ötperces rövidzárlat, hiszen már egy döntetlennel is értékes pontokat szereztek volna az UEFA-együttható számításnál.

A legutóbbi 10 évet figyelembe véve a Debrecen hozta legjobb UEFA-együtthatót a magyar csapatok közül, de ez is csupán a 218. helyre elég a kontinens klubjainak a rangsorában. A Lokit a Vidi követi a 257. helyen, majd messze lemaradva Honvéd és az azóta már NB II-es Győr. A Fradi pedig utóbbi duó mögött foglal helyet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.