RETRO RÁDIÓ

Nagy győzelem, újabb trófeát nyert a magyar sztársportoló

Nagy győzelem, újabb trófeát nyert a magyar sztársportoló
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 06. 26. 14:05

Nagyot lépett elõre a világranglistán a nyíregyházi teniszezõ, aki rövid idõn belül a második tornagyõzelmét ünnepelhette.

Fucsovics Márton nyerte meg a 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztornát az észak-angliai Ilkleyben.

Az ATP honlapja szerint a világranglistán 136. magyar játékos a vasárnapi döntőben az ausztrál Alex Bolttal találkozott, aki csak 438. a rangsorban, de két éve a 160. volt. Kettejük különmérlege 1-1-re állt, 2013-ban a magyar, 2015-ben pedig ellenfele nyert.

Fucsovics profi pályafutása 11. döntőjét vívta, az eddigi tízből hármat nyert meg. Az első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta, majd idén júniusban Vicenzában ünnepelhetett.

A vasárnapi összecsapás első játszmájában a legelőkelőbben rangsorolt magyar férfijátékos lehengerlően teniszezett, mindössze 26 perc alatt, 6:1-gyel intézte el ellenfelét.

A második szett szorosabban alakult, 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. Ekkor egy gyors brékváltást követően Fucsovics 4:4-nél is elvette ausztrál ellenfele adogatását, s a következő játékban ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte az 1 óra 10 perces finálét, írja az MTI.

Facebook-oldala szerint a nyíregyházi teniszező az elődöntő megnyerésével a karriercsúcsot jelentő 117. helyre lépett előre, a tornagyőzelem révén pedig a 106. helyre ugrott az ATP-ranglistán.

Fucsovics jövő héten a wimbledoni torna selejtezőjében lesz érdekelt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.