Pars Krisztián nem mond igazat, visszaszólt az autószerelő

Az autótolvaj korábban bocsánatot kért, most azonban kemény szavakat intézett olimpiai bajnokunkhoz.

Kikéri magának, hogy drogozott, valamint, hogy valaki ült mellette a baleset során - nyilatkozta Laposa Dávid, aki néhány napja összetörte Pars Krisztián autóját. Az autószerelő a Bors című lapban szólalt meg, elmondta, csak ki akarta próbálni az autót, ami egyébként rossz állapotban volt.

"Hibáztam, ezért tört össze a kocsi, ráadásul a gumik is rossz állapotban voltak"

- mondta Laposa, aki hozzátette, olimpiai bajnokunk kocsijának féltengelyével és motorháztetejével gondok voltak.

Az autó javítása egyébként azért késett, mert a megrendelt alkatrészeket az olimpiai bajnok nem tudta kifizetni, mindig csak halogatta" - tette hozzá az autószerelő, aki korábban már bocsánatot is kért.

A kalapácsvető drogozással vádolta Laposát az eset után, a szerelő erre is kitért.

"Honnan vette, hogy narkózom? Egyáltalán ő honnan tudja, hogy a kábítószernek milyen illata van? És azt is kikérem magamnak, hogy ült mellettem valaki!"

Laposa elmondta, az eset óta rengeteg megbízástól elesett, lakóhelyén, Szombathelyen pedig ujjal mutogatnak rá.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!