RETRO RÁDIÓ

Önkénteseket képeznek a budapesti vébére

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2017. 04. 23. 17:06

3500 fiatal teljesít majd szolgálatot.

Elindult az önkéntesek képzése a júliusi, budapesti vizes világbajnokságra. A Pesti Vigadóban megtartott első rendezvényen a vb 3500 önkéntese közül nyolcszázan vettek részt. Elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket.
    Ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy mivel Budapest és Balatonfüred a mexikói Guadalajara visszalépése miatt két éve kapta meg
a rendezés jogát, így a magyar szervezőknek csak fele annyi idő állt a rendelkezésükre a felkészülésre, mint más világbajnokságok esetében.

Óriási szükségünk van rátok

- hangsúlyozta az államtitkár. Elmondása szerint a szervezésben egyik legfontosabb szerepkört ellátó önkénteseknek hat sportág eseményein, összesen harminc területen kell tevékenykedniük a világbajnokság idején.


 Jól felkészült, odaadást tanúsító, és önállóan is helytálló, segítő társakra van szükség

- fogalmazott Szabó Tünde. Kifejtette, biztos abban, hogy az önkéntesek helyt fognak állni a világ egyik legnagyobb sporteseményén. Zárásként kiemelte, csak velük együtt lehet megmutatni a világnak, hogy Magyarország igazi sportnemzet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.