RETRO RÁDIÓ

Nem tud minden nőt beindítani a magyar focista

Nem tud minden nőt beindítani a magyar focista
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 04. 25. 21:30

Meghökkentõ válasszal állt elõ a Ferencváros korábbi játékosa, amikor az új edzõjérõl kérdezték.

Ugrai Roland az M4 Sport Góóól! című műsorának volt a vendége, a diósgyőri futballistát arról is kérdezték, mi a különbség Horváth Ferenc és Bódog Tamás között.

A DVTK Horváth Ferenccel kezdte meg a szezont, de a csapat nem szerepelt jól vele, a vezetőség március elején ki is rúgta, ideiglenesen Vitelki Zoltán vette át a csapatot, Bódogot március 9-én nevezték ki az együttes élére.

Az ötszörös válogatott játékos remekül debütált, irányításával a diósgyőriek csak egyszer kaptak ki a bajnokságban, két döntetlen mellett pedig háromszor nyertek.

Én sem tudom minden csajból kihozni a vadállatot, pedig mindent megteszek

– mondta Ugrai, amikor azt próbálta érzékeltetni, mi lehetett a különbség Horváth és Bódog között.

A Diósgyőr hiába lendült jó formába, még midig kiesőhelyen áll, de hátránya csak egy pont az MTK-hoz képest, amely már a vonal fölött áll. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.