Létrehozva: 2017.04.06.

Ez kínos, ennyit ér a magyar röplabda

Nagyon közel került az aranyéremhez a Pénzügyõr, amely profi játékosok nélkül csinálta végig a szezont.

Közel állt a csodához a Pénzügyőr férfi röplabdacsapata, amely amatőr státuszú játékosokkal és fiatalokkal kis híján megnyerte a bajnokságot – a finálét 2–0-s vezetésről veszítette el a Kaposvár ellen.

A csapat magját olyan játékosok alkotják, akik korábban profik voltak, de most munka mellett csak amatőr státuszúként játszottak. Weczera Csaba vezetőedzőtől megtudtuk, hogy van, aki üzletkötői állást tölt be, más bankban dolgozik, de olyan is akad, aki autóhifiket szerel.

Mivel korábban profik voltak, így a heti edzéssekkel csak szinten tartották a játékosokat, akik azért így is nehezen tudták a sportolást összeegyeztetni a civil életükkel.

„Az elmúlt 2,5 hónapban vagy 20 meccset játszottunk, ezt azért nehéz vállalni a munka mellett, ki is készültek a srácok. Annyi elvárásunk volt a szezon előtt, hogy a bajnokságban és a kupában is négy közé jussunk, és legalább egy érmet nyerni akartunk. Õszintén bevallom, azt hittem, hogy a bajnokságban a bronzérmeért játszunk majd. Jövőre megpróbálunk erősíteni, most a jelenlegi csapattagokkal tárgyalunk arról, hogy ki tudja nálunk folytatni” – nyilatkozta a %RIPOST%-nak Weczera.

A Pénzügyőr teljesítménye előtt csak megemelni tudjuk a kalapunkat, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet erős egy olyan bajnokság, ahol egy amatőr csapat ilyen messzire el tud jutni, miközben profi klubok is vannak a ligában...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség