RETRO RÁDIÓ

Alkoholt ivott, kirúgták a magyar csatárt

Alkoholt ivott, kirúgták a magyar csatárt
PB
Szerző
PB
Létrehozva2017. 03. 03. 16:00

A játékos szerzõdésszegést követett el, az edzõn múlik, visszatérhet-e.

Az NB II-ben szereplő Békéscsaba kitette az első csapat keretéből támadóját, Birtalan Botondot. A klub közleménye szerint a csatár alkoholt fogyasztott a Békéscsabai Kolbászfesztiválon, ez pedig tilos a játékos munkaszerződése szerint.

"Birtalan Botond labdarúgónk munkaszerződésében vállalt kötelezettségeit súlyosan megsértette, ezért a klub vezetősége úgy döntött, hogy a Békéscsaba 1912 Előre második számú csapatában foglalkoztatja tovább. A súlyos szerződésszegés tényét focistánk elismerte, a klubvezetés döntését elfogadta” – áll a csabaiak közleményében.

A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy a csapat minden tagja fogyasztott alkoholt, ám érdekes módon csak Birtalant „vették elő”. A csakfoci.hu információi szerint a klubnak igazából a támadó magas fizetésével volt a baja. Ezt valószínűsíti, hogy az eset októberben történt, ám  Birtalan azóta több meccset is játszott a Békéscsabában.

A magyar U19-es válogatottban is megforduló focista a jelenlegi szezonban 15 találkozón lépett pályára, ezeken három gólt szerzett, korábban pedig ezzel a fantasztikus „skorpióval" lett híres:

A vezetőség döntése szerint a csatár bármikor visszakerülhet a keretbe, amennyiben az edző, Zoran Szpisljak így dönt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.