
A háromszoros Bajnokok Ligája-gyõztes tudására nagy szükség lenne.
Alfred Gislasson jelezte, nem tölti ki a 2019-ig szóló szerződését a német rekordbajnok Kiel kézilabda-csapatával. Az izlandi mester 2008 óta irányítja a német csapatot, ez idő alatt többek között három Bajnokok Ligája-címhez segítette a klubot.
![]()
Idén épp a Veszprém akadályozta meg, hogy a Kiel BL-döntőt játsszon, a magyar csapat az elődöntőben verte ki a németeket. Igaz, a döntőben alulmaradt a lengyel Kielcével szemben. Ennek ellenére Gislassont még marasztalnák Kielben, aVeszprém edzőjének, Xavi Sabaténak távozásáról viszont sokat pletykáltak az utóbbi időkben.
![]()
Egyáltalán nem lenne meglepő, ha az izlandi végül Magyarországon kötne ki. A két klub között jó a kapcsolat, a bakonyiak korábban megszerezték már Kielből Momir Ilicset vagy Aron Pálmarssont is, de el is adtak játékost a klubnak, emlékezzünk csak Christian Zeitz-re.
A Veszprém az utóbbi két BL-döntőjét elbukta, még mindig hiányzik az első győzelem. Ha valaki, Gislasson tudja, hogy kell behúzni, Sabaté pedig koncentrálhatna a magyar férfi kéziválogatottra, amelynek szövetségi kapitánya.
![]()







