RETRO RÁDIÓ

Télen távozhat az NB I legnagyobb sztárja

Télen távozhat az NB I legnagyobb sztárja
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 12. 12. 14:30

Fél év alatt újra magára talált a magyar bajnokság meglepetéscsapatában. Máris megnõtt iránta a kereslet.

Több más, élcsapatoknál játszó neves pártfogoltja mellett Davide Lanzafame jövőjéről is nyilatkozott Matteo Materazzi. Az olasz játékosügynök elmondta: két országba is vinnék a Honvéd légiósát.

"Nagyon keresett Szerbiából és Oroszországból. Olyan játékosról beszélünk, aki jó formában van, sok csapatnak erősítést jelentene"

- mondta ügyfeléről a menedzser az átigazolási hírekre szakosodott TuttoMercatoWebnek.

A Juventusnál nevelkedett, és a sztárcsapatban az olasz élvonalban is szerepelt focista pályafutása messze nem úgy alakult, amilyen ígéretesnek indult. Részese volt a fogadási botránynak is (el is tiltották a focitól, mert 20 évesen, kölcsönjátékosként tagja volt a bundázó Barinak), és az első- és másodosztályú olasz csapataiban sem tudott tartósan vezéregyéniséggé válni.

Nem úgy a Honvédnál! A támadó középpályásként és csatárként is szerepeltethető légiós már másodszor szerepel Kispesten. 2013 tavaszán leginkább az ő remeklése (10 meccsen 5 gól) vezette dobogóig a vörös-feketéket, most pedig az ősz 11 mérkőzésén 7-et termelt a második helyen telelő Honvédban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.