RETRO RÁDIÓ

Õszinte vallomás, esküvőnek köszönheti sikerét a magyar focista

Õszinte vallomás, esküvőnek köszönheti sikerét a magyar focista
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 10. 24. 01:45

Meglepõ interjút adott a válogatott játékos, aki rég nem beszélt Storckkal. Az Európa-ligában idén mindkét mérkõzésen is szerepelt.

Szántó Tamás idén robbant be az osztrák bajnokságba, a Rapid Wien játékosaként már kilenc bajnokin lépett pályára, és két gólja mellett két gólpasszt is jegyez. A 20 éves magyar focista nem csak az élvonalban kap lehetőséget, pályára lépett a Genk és a Bilbao ellen is az Európa-ligában.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az osztrákok szeretnének lecsapni a fiatal tehetségre, de Szántó Tamás cáfolta a híreszteléseket, és már várja, hogy Bernd Storck felhívja. A soproni születési játékossal most az UEFA készített egy terjedelmes interjút, amelyben több érdekességet is elárul.

Szántó idén nyáron mutatkozott be az első csapatban, előtte a harmadosztályban szerepelt, ahol középpályásként gólkirály lett. A Chelsea elleni barátságos meccsen azért lépett kezdőként pályára, mert a kezdő Stefan Schwab testvére esküvőjéről érkezett a találkozóra, s emiatt a padra szorult.

A magyar focista meghálálta a bizalmat, azóta rendszeresen kap játéklehetőséget. Az interjúból az is kiderül, hogy már öt éve játszik a bécsi csapatnál Szántó, akit a Sopron U14-es csapatában szúrt ki a Rapid Wien. A játékos elmondta, hogy előbb-utóbb szeretne a felnőtt válogatottban is bemutatkozni, de rég beszélt Bernd Storckkal.

„Egy évvel ezelőtt az U20-as vb-re készülő magyar együttes 35-ös keretébe fértem be. Akkor váltottam néhány szót Storckkal, azóta viszont még nem."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.