RETRO RÁDIÓ

Százezrekre büntette klubja a magyar csatárt

Százezrekre büntette klubja a magyar csatárt
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 10. 29. 18:52

Óriási butaságot csinált, állítása szerint megfizette a tanulópénzt. Azt is elárulta, hogy szerinte már nála sokkal jobb játékosok is estek ugyanebbe a hibába.

Sallai Roland nagyon fegyelmezetlen volt a Palermo legutóbbi mérkőzésén. Az olasz első osztályú találkozón a magyar tehetséget az Udinese ellen a 60. percben cserélték be, de pár perccel később már nem volt a pályán.

Előbb a 75. percben kapott sárgát egy szabálytalanság miatt, majd hét perccel később a tizenhatoson feldobta magát. A bíró nem vette be a trükköt, sőt Sallai megkapta a második sárgáját is, így a 83. percben kiállították a Puskás Akadémiától kölcsönbe érkezett csatárt.

 

 

Amellett, hogy a focistának ki kell hagynia a következő bajnokit, még a klubja is megbüntette. A támadónak 2000 eurót, azaz több mint 600 ezer forintot kell befizetnie a csapat kasszájába.

Jó tanulópénz volt, többé nem csinálok ilyet, ha már lesz egy sárgám, de nem rágódom rajta, inkább előretekintek

– mondta a Nemzeti Sportnak Sallai.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.