RETRO RÁDIÓ

Sokkoló - így írnak a magyar focistáról Angliában

Sokkoló - így írnak a magyar focistáról Angliában
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2016. 10. 22. 00:55

Meglepõ átigazolási hírt lebegtettek meg a korábbi diósgyõri játékossal kapcsolatban, aki visszatérhet a szigetországba. Jóval többet fizetnének érte, mint 2008-ban.

Télen csapatot válthat Kádár Tamás. A héten előbb a holland Ajax-szal hozták szóba, most pedig egy olyan pletyka röppent fel, hogy korábbi angliai csapata, a Newcastle United vásárolhatja meg újra.

A lengyel forrásokra hivatkozó Winner Sports-cikk címében a sokkoló kifejezést használták.

A magyar védő 2008-ban, 17 évesen került Zalaegerszegről Angliába, a Newcastle akkor a Transfermarkt szerint 1,35 millió eurót fizetett érte. Kádár 2012-ig volt a csapat játékosa, csupán 12 meccset játszott az első csapatban. Utána Hollandiába igazolt, majd jött a Diósgyőr, 2015 januárjában pedig a Lech Poznan vette meg - már "csak" 450 ezer euróért.

A Newcastle tavaly kiesett a Premier League-ből. A másodosztályban most az első helyen áll 13 kör után. Viszont még nagyon messze van a Championship vége, Rafael Benítez pedig nem elégedett teljesen: meg akarja erősíteni a keretét a január átigazolási szezonban.

A spanyol edző a hírek szerint figyelemmel kísérte Kádárt az elmúlt években. A magyar balhátvéd teljesítménye meggyőzte arról, hogy erősítés lenne a Newcastle számára. Állítólag több mint kétmillió eurós ajánlatot készül tenni a magyar válogatott alapemberéért. Ez jóval nagyobb összeg, mint amit 2008-ban letettek érte az asztalra.

Kádár nem titkoltan szeretne a lengyelnél erősebb bajnokságban játszani. A poznani csapat csak akkor engedné el, ha meg tudná oldani a pótlását – vagy olyan ajánlatot kapna, amire nem tudna nemet mondani.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.