Létrehozva: 2016.10.06.

Saját magával játszadozik Hosszú Katinka

Nincsenek szavak arra a teljesítményre, amit Dubaiban letett az asztalra az úszófenomén. Jakabos mellett Gyurtának is sikerült érmet szereznie.

Megint átgázolt a világ úszómezőnyén Hosszú Katinka, aki öt győzelemmel zárt az rövidpályás világkupa ötödik, dubaji állomásán.

A háromszoros olimpiai bajnok a viadal honlapja szerint a szerdai döntők közül hétben szerepelt és nyert 100 méter háton (56.56 másodperc), 200 méter pillangón (2:05.62 perc), 400 méter gyorson (4:03.14), 100 méter vegyesen (58.09) és 400 méter vegyesen (4:33.84). Emellett második lett 100 méter gyorson (52.46) és 50 méter pillangón (25.99).

Hosszú már a nyitónapon, kedden is remekelt, hiszen négy első (200 méter gyors, 50 méter hát, 200 méter vegyes, 800 méter gyors) és két második helyet szerzett (100 méter pillangó, 200 méter hát).

Katinka az eddigi négy világkupa-verseny mindegyikén hét aranyérmet nyert, Dubaiban azonban kilencszer lett első, vagyis a legeredményesebb versenyén van túl, sikerült megint túlszárnyalnia önmagát, gyakorlatilag önmagával versenyez abban, hogy hol mennyi aranyat tud behúzni.

A dubaji viadal másik magyar női résztvevője, Jakabos Zsuzsanna szerdán Hosszú mögött második lett 200 méter pillangón (2:06.46) és 400 méter vegyesen (4:37.74), 100 méter vegyesen pedig harmadikként ért célba (1:00.23). A férfiaknál Gyurta Gergely 1500 méter gyorson bronzérmet nyert (14:47.68), írta meg az MTI.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség