RETRO RÁDIÓ

Kapás emiatt mondhat le a budapesti olimpiáról

Kapás emiatt mondhat le a budapesti olimpiáról
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2016. 10. 19. 18:36

Négy év múlva szeretne aranyérmet nyerni, nyolc év múlva viszont már nem versenyezne a magyar úszólány. Már eddig is rengeteget edzett.

Sok embert meglepett Kapás Boglárka, az olimpiai bronzérmes úszó bejelentette, hogy a 2020-as tokiói olimpia után felhagy a versenyszerű sportolással. Mindez azt is jelenti, hogy 2024-ben biztosan nem láthatjuk az olimpiai játékok – akkor sem, ha Budapest kapná meg a rendezés jogát.

A Forbes magazinnak arról mesélt Kapás, hogy sokan csak azt látják, két olimpia között négy év telik el, de egy-egy eredmény mögött több minden van, neki például 16 évnyi munkája fizetődött ki az olimpiai bronzéremmel.

Ráadásul az ő esetében ki kell emelni, hogy főleg a hosszabb távokon jobb, 800 és 1500 méter gyorson lehet tőle a legjobb eredményeket várni. Ezekben a számokban csak úgy lehet sikeres egy úszó, ha különösen jó az állóképessége, amihez rengeteg kell edzeni. Bogi 23 éves, nem nehéz kiszámolni, hogy a következő olimpián (ahova aranyéremért utazik) már 27 lesz.

Így érthető, hogy nem szeretné azt, hogy 31 éves koráig szinte csak az úszásról szóljon az élete. 27 évesen visszavonulni egyébként nem is olyan szenzáció, ha azt nézzük, hogy Egerszegi Krisztina 22 évesen hagyta abba az úszást – mondjuk ő akkor már ötszörös olimpiai bajnok volt.

A döntés meghozatalában az is segíthette Kapást, hogy úgy is versenyezhet nagy nemzetközi versenyen hazai közönség előtt, ha az esetleges budapesti olimpiát kihagyja. Jövőre ugyanis Magyarországon rendezik meg a vizes-világbajnokságot, amin biztosan elindul, legnagyobb ellenfele Katie Ledecky lesz – az amerikai szinte verhetetlen, talán hazai pályán meglepheti Bogi, aki a minap Instagramon új tetoválást is megmutatta.

 

#girlish ~

Kapas Boglarka (@kapasbogica) által közzétett fénykép,

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.