5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Fehér liliom a halott pilóta emlékére

Fehér liliom a halott pilóta emlékére
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2016. 10. 08. 07:00

Két évvel ezelõtt szenvedett súlyos balesetet a francia versenyzõ, amibe kilenc hónappal késõbb halt bele. Nem feledkeztek el a szörnyû tragédiáról Japánban.

Már két éve annak, hogy szörnyű balesetet szenvedett Japánban Jules Bianchi, amibe később bele is halt a Marussia korábbi F1-es pilótája. A francia versenyzőről nem feledkeztek meg Szuzukában.

2014. október 5-én az eső nagy szerepet játszott a Japán Nagydíjon, többen is kicsúsztak. Adrian Sutil és Bianchi ugyanott hagyta el a pályát, előbbinek az autóját egy daruskocsival emelték ki, amibe Bianchi 212 km/h-s sebességgel csapódott bele oldalról. 

Azonnal elvesztette az eszméletét a versenyző, és nem reagált sem a csapatrádióra, sem a versenybíróknak. Életveszélyes fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték, egy vérömlenyt távolítottak el az agyából.

A baleset után két nappal kiderült, hogy a francia pilóta súlyos agykárosodást szenvedett, kilenc hónapig feküdt kómában. Állapota nem javult, és végül egy nizzai kórházban halt meg 285 nappal balesetét követően, 2015. július 17-én, pénteken éjjel.

A Japán Nagydíj szervezői nem feledkeztek meg Bianchiról, egy szál fehér liliomot tettek ahhoz a gumifalhoz, ahol a baleset történt. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.