18°C
27°C

Viktor, Lőrinc névnapja

RETRO RÁDIÓ

Botrányos rajt, történelmi mélyponton a válogatott

Botrányos rajt, történelmi mélyponton a válogatott
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 10. 09. 23:50
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Minden idõk legrosszabb kezdését mutatták be Storck fiai, Lettországban sosem látott mélységbe zuhanhat a válogatott, ha nem sikerül nyerni.

A magyar labdarúgó-válogatott egy utolsó perces góllal kikapott Svájc ellen második vb-selejtezős meccsén 3-2-re. Magyarország ezzel két találkozót követően 1 ponttal áll a csoportjában, ami negatív rekord.

A nemzeti tizenegy vb-selejtezős históriájában eddig egyetlen alkalommal fordult elő ilyen borzalmas rajt, a 2010-es torna selejtezőjében ragadt be hasonlóan a magyar csapat. Akkor a Puskás Stadionban 0-0-lal kezdtünk Dánia ellen, majd 2-1-re kikaptunk Svédországban. Minden korábbi alkalommal sikerült legalább egy győzelmet szerezni.

Akkor Erwin Koeman együttese javítani tudott a harmadik összecsapáson, 2-0-ra legyőzték Albániát. Most megvan az esélye Bernd Storck fiainak is a felzárkózásra, azonban ha nem is sikerül elhozni Lettországból a három pontot, akkor újabb negatív rekordot ér el a csapat.

Soha nem volt még olyan a vb-selejtezők történelmében, hogy Magyarország három forduló után három pontnál kevesebbel álljon. Egy esetleges vereséggel vagy döntetlennel ez megdőlne. A Lettország elleni összecsapás hétfőn 20:45-kor lesz Rigában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.