Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.20.

Tragikus állapotok várják Dárdaiékat a szupercsapat ellen

A Hertha tovább írta a történelmet hétvégén, a hétközi fordulóban megõriznék a veretlenségüket. A hírek szerint pocsék körülmények várnak a játékosokra.

Szenzációsan indította a bajnoki szezont a Hertha, háromból három mecset megnyert, kilenc ponttal a második a tabellán, a Bayern München csak jobb gólkülönbsége miatt az első. Dárdai Pál és csapata szerdán pont a címvédő müncheniekhez utazik, az Allianz Aréna gyepe viszont tragikus állapotban van, nehéz lesz rajta focizni, ha addig nem cserélik ki – és erre vajmi kevés az esély.

A berlini csapat soha nem kezdte még három győzelemmel a Bundesligát, már a kettő is klubrekord volt. Ha összejönne a győzelem a Bayern ellen, akkor négy forduló után Dárdai együttese vezetné a bajnokságot, ami óriási szenzáció lenne.

Szerdán viszont nem csak a Bayernnel kell megküzdeni,hanem a pályával is, ami finoman szólva is pocsék állapotban van.

Régóta vagyok már itt, de ilyet még soha nem láttam. Így nehéz játszani a saját focinkat

panaszkodott Franck Ribéry a hétvégi bajnoki után, a Bayern 3–1-re verte az Ingolstadtot hazai pályán.

Ebben a stadionban játszik az 1860 München is (Simon Krisztián csapata, korábban Király Gábor is volt a klub játékosa). Az 1860 egy nappal korábban játszott, mint a Bayern, az együttes edzője nagyon nem volt elégedett a fűvel.

Azt kell mondanom, hogy ennyire rossz még soha nem volt itt a pálya, pedig én elég sokszor látom közelről

– nyilatkozta Kosta Runjaic.

De mi a probléma? Két éve, amikor még Pep Guardiola volt a Bayern vezetőedzője, azt kérte, hogy ne a megszokott természetes füvet használják az Allianz Arénában, hanem azt ötvözzék szintetikus anyagokkal. Így a gyep rugalmasabbá válik, viszont hosszabb ideig tart, amíg megnő. A rossz időjárás és a sok meccs miatt viszont sokat romlott Münchenben a talaj, amit nyáron kicseréltek.

Viszont nem könnyű elintézni gyorsan a gyepváltást, feltehetőleg erre legközelebb a következő nemzetközi szünetben lesz lehetőség, amikor a válogatottak vb-selejtezőt játszanak. Az sem jó előjel, hogy szerdáig folyamatos esőzést jeleztek a bajor vidéken a meteorológusok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget