RETRO RÁDIÓ

Fel sem tűnt az olimpiai sztárunknak, hogy anyja terhes

Fel sem tűnt az olimpiai sztárunknak, hogy anyja terhes
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 09. 12. 00:26

Húsz év lesz közte és harmadik öccse között. A figyelmetlenséget azzal magyarázza, hogy napjait általában az uszodában tölti.

A riói olimpia egyik legnagyobb magyar sztárja Kenderesi Tamás volt, aki nem csak zseniális versenyzésével, de laza nyilatkozataival is a figyelem központjába került. A magyar úszó bronzérmet szerzett Rióban, ahol sok időt tölthetett szerelmével, a szintén olimpikon Sebestyén Dalmával.

"Dalma egy másik egyesületben versenyez, ezért keveset tudtunk találkozni az utóbbi hónapokban. Rióban viszont sokat voltunk együtt a versenyeink után."

Nem csak ennek örülhetett a magyar szupertehetség augusztusban. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Kenderesi Tamás akkor tudta meg, hogy édesanyja terhes, amikor hazaérkezett Rióból.

Az úszó a Storynak vallotta be, hogy semmit nem vett észre terhes édesanyján.

Mivel a napjaimat általában az uszodában töltöm, nekem fel se tűnt, hogy anyu gyereket vár. Örülök, hogy így alakul."

"És bár húsz év lesz köztünk a harmadik öcsémmel,

tudom, hogy nagyon jól kijövünk majd egymással."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.