Szégyenfolt az olimpián, harc nélkül adta meg magát a magyar úszó

Inkább repülõre ül ahelyett, hogy az országáért küzdene. Úgy tûnik, hogy nem mindenkibõl lesz Hosszú Katinka.

Magyar idő szerint este hat órakor folytatódtak az úszószámok , Verrasztó Dávid a férfi 200 méteres vegyes úszás előfutamában lett volna érdekelt, de úgy gondolta, hogy biztosan nem jutna döntőbe, ezért inkább visszalépett a számtól, és elindult  haza.

Verrasztó az Európa-bajnokságon jól szerepelt, ezért benne volt a pakliban, hogy az olimpián is elérhet 1-2 jó eredményt, de 400 vegyesen is leszerepelt, ebből kiindulva pedig arra jutott, hogy 200 vegyesen már teljesen felesleges elindulnia, úgyis csak időpocsékolás lenne az egész.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Verrasztó akkor indult volna 200 vegyesen, ha 400-on jól szerepel, de ez nem következett be, így nem akart többet versenyezni már az olimpián, és már ma elindul haza.

Ez a döntés sok kérdést felvet, hiszen a sportolók azért mennek ki az olimpiára, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak és az országuknak, de úgy tűnik, hogy Verrasztót ez egyáltalán nem érdekli. Példát vehetne Hosszú Katinkáról, aki négy éve nem szerzett érmet, de összekapta magát, most pedig már három aranyéremnél tart.  

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!