Létrehozva: 2016.08.09.

Magyar állampolgárságot Hosszú férjének, ő is benne lenne!

Úszóklasszisunk szerint nevetséges dolog kritizálni a kapcsolatukat.

Hatalmas most az öröm Rióban és Magyarországon is, első számú úszónk, Hosszú Katinka ugyanis kedd hajnalban megnyerte második olimpiai aranyérmét is. A győzelmet követő sajtótájékoztatón megjelent edzője és férje, Shane Tusup, aki bevallotta, hogy ő már magyarnak tekinti magát.

Hosszú azt mondta, hogy nem várt aranyat 100 háton, így volt ezzel Tusup is, aki örömmámorban úszott a sajtó előtt, dőlt belőle a szó a beszámolók szerint.

„Hihetetlen érzés, egy álmunk vált valóra. Attól félek, hogy holnap reggel felkelek és valaki azt mondja: csak most kezdődik az olimpia! Maximális meglepetés volt nekem. Tudtam, hogy képes rá, de amikor megtörtént, csak arra tudtam gondolni: úristen, tényleg megcsinálta!”

Ezt követően elmondta, hogy egyszerűek a célkitűzéseik, mindent meg akarnak nyerni, közben pedig megdöntenék az összes létező világrekordot. Tusupról sokat elárul, hogy magára tetováltatta az Iron Lady (Hosszú beceneve) feliratot, de magára varratta Katinka nevét és az esküvőjük dátumát is, akárcsak Hosszú világrekordjait is.

Amikor arról kérdezték, milyen érzés, amikor két amerikai is van az ellenfelek közt, azt felelte nevetve:

Magyar vagyok, nem is értem miről beszélsz!

Ezek után nem ártana azon elgondolkozni, hogy magyar állampolgársággal fogadjuk itthon az edzőt. Tusup négy éve nálunk él, magyar a felesége, semmi akadálya a ceremóniának.

Tusupra egyébként mindenki felfigyel az uszodában, őrjöngve szurkol minden egyes alkalommal, amikor Hosszú a medencébe ugrik. Azokat is elcsendesíti, akik kapcsolatuk esetleges válságáról cikkeznek.

„Mindenki azt lát bele a dolgokba, amit akar. Ha valaki dühöngő elmebetegnek akar látni, oké. Ha egy szerető férjnek, rendben van. De senki sem ismer minket igazából”

- mondta ebben a kérdéskörben Tusup.

Hasonlóképpen vélekedik Katinka is:

„Sokan kritizálják mostanában a párkapcsolatunkat, ami nekem elég nevetséges akár kimondani is. Mi nagyon boldogok vagyunk, imádok Shane-nel együtt dolgozni, ha ő nem lenne, nem lenne most ez a két arany és az a rengeteg más cím és világrekord, ami az elmúlt években összejött” – üzent Hosszú mindenkinek, aki próbált éket verni közéjük.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja