Sokan ölelgették a Tisza Pártban a pornósztárt, hozzábújt mindenki

POLITIK
OLDALVONAL

Szerző szz

Létrehozva: 2016.08.11.

Arany után esküvő. Gyönyörű vívólányt szeret Szilágyi Áron

Szilágyi Áron az igazi mintaférfi! Okos, jóképû, ráadásul mér kétszeres olimpiai bajnok.

Arany után esküvő. Gyönyörű vívólányt szeret Szilágyi Áron

Négy év után ismét elvarázsolta a magyar sportszerető szíveket Szilágyi Áron. A kardvívónak sikerült az, amit 2012-ben eltervezett, a riói olimpián megvédte aranyérmét.

Az "Áron Men"-nek becézett sportoló az ideális férjjelölt. Kiváló sportoló, sármos férfi, okos, a hölgyek legnagyobb bánatára azonban foglalt a szíve. Menyasszonyát, Szántó Beátát a tervek szerint az olimpia után oltár elé is vezeti.

Szilágyi négy éve alkot egy párt szerelmével, aki korábban szintén kardvívóként sportolt, a BSE együttesében utánpótlás-bajnokságokon indult. Később a tanulást választotta, ma már közgazdászként dolgozik.

Szilágyi sem hanyagolta sosem a leckét, matektagozatos gimnáziumba járt, tanárai szerint nemcsak a páston, az iskolapadban is zseni a vívó. Õ azonban a tanulmányaival a sportpályafutását akarta segíteni, így pszichológiát is felvette a szakjai közé.
Nem hiába, mivel ellenfelei szerint is Szilágyi a gyorsasága mellett főleg fejben múlja felül a mezőnyt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek