RETRO RÁDIÓ

A margitszigeti bokrokban erőszakolt meg egy kislányt a neves úszóedző

A margitszigeti bokrokban erőszakolt meg egy kislányt a neves úszóedző
szz
Szerző
szz
Létrehozva2016. 05. 24. 13:26

Az eset a 80-as években történt. A most a harmincas évei végén járó nõ biztos benne, hogy nem az övé az egyetlen szörnyû történet az uszodából...

Szörnyű emlékeiről mesélt az Átlátszónak egy, a harmincas évei végén járó nő. A neve elhallgatását kérő hölgy még Kiss László korábbi úszókapitány hatalmas botrányt kiváltó nemierőszak-ügyének kirobbanása előtt kereste meg történetével a szerkesztőséget.

Elmondása szerint kilencévesen egy mára elhunyt, hazai szaktekintély áldozata volt.

A cikkben csak "Edzőnek" nevezett illető több ezer gyereket nevelt, a "Juditként" aposztrofált lányt azonban hamar kiszemelte magának.
 

A medencében kezdett ki vele

Simogatott, foglalkozott velem, tapogatott mindenhol. Gyakorlatilag ott azonnal elveszítettem a szüzességem

- emlékezett vissza a lány, akit edzője azzal fenyegetett, ha beszél az esetről otthon, akkor szülei megutálnák, és állami gondozásba kerülne.

Otthon is próbálkozott

"Judit" kivételezett lett, az "Edző" a Szovjetunióból például ruhát is hozott neki. Azt saját lakásán adta át, a kislányt akkor csak az mentette meg, hogy látogatásakor otthon volt a férfi felesége is.

Látod, mennyire szeretlek

- mondta a férfi akkor a lánynak.

Judit ekkor még megúszta...

Rémtett a Margitszigeten

Egy tavaszi napon, edzés után a Margitszigeten csapott le a férfi.

Az látszott rajta, hogy megőrült, a földre vitt, és ütött, fojtogatott. Miközben fojtogatott, dobált, azt mondta nekem, ő "nem tehet róla", én viselkedtem vele kihívóan

- mondta a lapnak Judit, aki kiszolgáltatott helyzetben volt.

"Ezután megerőszakolt. Nem, ami akkor történt, már nem egy előre kigondolt, rutinosnak tűnő cselekedet volt, hanem őrületnek tűnt. Vannak a szigeten azok a nagy, szétterülő bokrok, amikor elszaladt, ott hagyott az egyik alatt félholtan."

Judit biztos benne, nem ő volt az egyetlen. Õ maga egész életében kerülte az erőszakos, domináns férfiakat. Hamar talált egy társat, aki biztonságot nyújtott neki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.