RETRO RÁDIÓ

Borzalmas csapás érte válogatott focistánkat

Borzalmas csapás érte válogatott focistánkat
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 03. 21. 11:50

Már látta a fényt az alagút végén, de jött az újabb súlyos sérülés. Veszélyben a pályafutása is?

Szörnyű hétvégéje volt Simon Krisztiánnak, és a következő fél éve miatt sem irigyeljük. A korábbi újpesti középpályás alighogy elkezdte a labdás edzéseket a focisták rémét jelentő, őszi keresztszalag-szakadása után, egy tréningen újra megtörtént ugyanaz a baj.

A német másodosztályú 1860 München magyar légiósának edzője, Benno Möhlmann elmondta: „Krisztiánnak a rehabilitációs edzésen újra elszakadt a keresztszalagja a térdében – ugyanaz, amely korábban is.”

Azaz megint legalább féléves kihagyással kell számolnia, így a 24 éves focista végképp keresztet vethet az Eb-szereplésre.

„Nagyon csalódott vagyok... Mindent megtettem annak érdekében, hogy minél hamarabb és erősebben térjek vissza a pályára, de sajnos

újra megsérültem. Most kezdődhet minden megint nulláról

- kesergett Simon az Instagram-oldalán.

Érthető a csalódottsága, hiszen a futballisták pályafutását egy ilyen sérülés is kettétörheti.

A felépüléshez nagy szüksége lesz a lelki erejére, és szerelme, Virgínia (a korábbi válogatott Kispest- és MTK-csatár, Hamar István lánya) támogatására is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.