RETRO RÁDIÓ

Sok vaklárma után, most tényleg indul a Stadion bontása

Sok vaklárma után, most tényleg indul a Stadion bontása
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 02. 20. 13:15

Októberig lebontják a nemzeti arénát. Javarészt újrahasznosítják: az új stadionban tovább él majd a régi, nagy csatákat látott épület.

Felvonult a Puskás Ferenc Stadion területére a stadion bontását végző cég, bármikor megkezdődhetnek a tényleges munkálatok - jelentette a Magyar Idők. A napilap a Nemzeti Sportközpontok (NSK) tájékoztatása alapján azt írja, hogy a bontást 2016. október 5-ig kell befejezni.

Az utóbbi néhány évben ez már legalább a tizedik időpont, korábban számos alkalommal elbúcsúztatták az ódon épületóriást - hogy aztán semmi se történjen. Kivéve, hogy néhol omladozva, a lelátói nagy részét biztonsági okokból már lezárva, de tovább szolgálja az 1953-as átadása óta rendeltetését, miközben az újjáépítés tervei és dátumai is gyakran változnak. Most azonban nagyon úgy fest, nincs több „utolsó meccs”, tényleg nekimennek a munkagépek a hajdani Népstadionnak.

A távirati iroda jelentése szerint a munkálatokat az aréna lelátóin lévő székek leszerelésével kezdi meg a kivitelező, a több tízezer szék sorsáról a közeljövőben születik döntés. Az igazi nagy munka azonban nem ez, hanem a lelátók és a pályatest eltüntetése lesz. A régi stadion - hasonlóan a ferencvárosi Groupama Arénához - tovább él majd az új épületben: a törmeléket közel 90 százalékban beépítik és újrahasznosítják.

Körülbelül 50 ezer köbméter beton és vasbeton vár bontásra, amit 100 százalékban újrahasznosítanak. Az NSK-tól kapott adatok szerint ezen felül közel 175 ezer köbméter földet mozgatnak meg, amelyből 45 ezer köbmétert visszatöltenek majd az építkezés során.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.