RETRO RÁDIÓ

Halálos tragédia történt egy ikerpárral az olimpiai helyszínen

Halálos tragédia történt egy ikerpárral az olimpiai helyszínen
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 02. 08. 13:45

A 17 éves testvérek életébe került, hogy zárás után belógtak szánkózni a bobpályára.

Jordan és Evan Caldwell életét már nem tudták megmenteni, hat sérült barátjukat pedig kórházban ápolják, miután a fiúk belógtak Calgary 1988-as téli játékokra épített olimpiai parkjába. Szánkóval csúsztak le a bobpálya jegén, és nagy sebességgel a szánkópályát elválasztó kapunak ütköztek. Az ikrek a helyszínen meghaltak.

A kanadai fiúk egy családtagjuk szerint fényes jövő előtt álltak: kitűnő tanulóként több egyetem közül válogathattak a továbbtanulásra, egyikük éppen pár napja kapott teljes ösztöndíjat. Jó gyerekek voltak, szeretteik ezért is állnak értetlenül a történtek előtt.

„Ma szembesültünk azzal, hogy milyen tünékeny az élet. Gyászoljuk az elvesztésüket, de bízunk abban, hogy új otthonra leltek a mennyben

- írta közleményében a gyászoló család.

A 17 együtt töltött év ajándék volt számunkra: tele sok szeretettel, nevetéssel és kedves emlékekkel.

Hatalmas űrt hagytak maguk után, nagyon fognak hiányozni.”

A rendőrség a tulajdonos biztonsági szolgálatával együtt vizsgálja a felvételeken, hogy pontosan mi vezethetett a tragédiához.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.