
Tragikus balesetek mellett karrierek is mentek tönkre autóbalesetekben. Felidézzük a legszörnyûbb karambolokat, amelyeknek élvonalbeli labdarúgók voltak a részesei.
Ferencvárosi focisták autóbalesete borzolta a héten a kedélyeket. Varga Roland ittasan karambolozott múlt vasárnap hajnalban, de szerencsére ő, és a mellette ülő Busai Attila is csak könnyebben sérült meg. Klubjuktól büntetést kaptak, ennyivel megúszták az esetet.
![]()
Összeállításunkban bemutatjuk: volt, aki korábban ennél sokkal rosszabbul járt.
Kezdjük a sort Törőcsik Andrással! Az Újpest legendáját a világválogatott és a Juventus várta 1979-ben, ő azonban a csapatbusz helyett barátaival jött haza a ZTE elleni bajnokiról. Autójuk kisodródott, fának ütközött, a focista csípőízületi töréses ficamot szenvedett.
![]()
Karrierje megtört, később alkoholproblémákkal küszködött, két agyműtétje után jelenleg is kórházi kezelés alatt áll.
A magyar futball jelenlegi legnagyobb csillaga, Dzsudzsák Balázs két balesetet úszott meg. 2006 őszén defektet kapott, majd az árokban kötött ki, agyrázkódást és kéztörést szenvedett Suzukijával.
![]()
2013 tavaszán bérelt Lamborghinijét törte össze az M3-as autópályán. Neki nem lett baja, a luxuskocsit azonban úgy kellett elszállítani a helyszínről.
![]()
Bodnár László válogatott labdarúgó tragikus baleset részese volt. A Debrecen védője 2009-ben, egy augusztusi éjszaka a megengedett sebességnél gyorsabban hajtva gázolt halálra egy kerékpárost, aki feltehetően ittas volt, s nem volt kivilágítva.
![]()
A bíróság Bodnárt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Sajnos voltak olyanok futballistáink is, akik elhunytak a balesetük során. A Ferencváros korábbi válogatottja, Pusztai László 1987 nyarán vétlen volt, amikor az autópályán egy defekt miatt a szemközti sávból átrepülő kocsival ütközött. Õ és a felesége sem élték túl az incidenst.
A szintén fradista Nagy Norbert 2003 tavaszán egy szombathelyi szórakozóhelyen éjszakázott, majd reggel villanyoszlopnak csapódott autójával. Hiába próbálták újraéleszteni.
![]()
Minden halál fájdalmas, de a négyszeres magyar bajnok Fodor Imre esete valóban teljességgel megmagyarázhatatlan. A már visszavonult focista 1999 tavaszán a Hatvan edzőjeként utazott tréningre, amikor az M3-as autópályán kifogyott a benzin az autójából.
![]()
Benzinkannájával tartott visszafelé a kocsijához, felkéredzkedett egy teherautóra. Azon a rövid távon nem ült be, hanem a jármű lépcsőjén állt. Megszédült, az autó alá zuhant, azonnal szörnyethalt.







