RETRO RÁDIÓ

Sírva röhög riválisa a Real Madridon

Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 12. 04. 06:45

Amatõr hiba miatt ég a Real Madrid focicsapata. A gárda ugyan nyert a Spanyol Kupában, de olyan játékost állított hadba, akit nem lett volna szabad.

Magyarországon is csak alacsonyabb osztályban láthatunk olyan hibát,amely miatt most a fél világ a Real Madridon röhög. A világ egyik legprofibb klubja a Spanyol Kupában 3-1-re nyert Cádizban, mégis lehet, hogy az egész sorozatból kizárják.

Pályára lépett ugyanis az orosz Gyenisz Cserisev, akinek éppen a tavaszról összeszedett eltiltását kellett volna letöltenie. A védő ráadásul gólt is lőtt.

Minderre spanyol tévések hívták fel a madridiak figyelmét, Rafa Benítez vezetőedző pedig a második félidő 30. másodpercében gyorsan le is cseréltea  játékost. A Realnál azzal védekeznek, hogy őket nem értesítette senki az eltiltásról. Félő, hogy ez kevés lesz magyarázatként a fegyelmi tárgyaláson.

Közben a világ számos pontján kárörvendő bejegyzések jelennek meg az esettel kapcsolatban. Van aki szerint az engedte játszani Cserisevet, aki a nyáron egyperces késéssel adta le a Manchester United-kapus David De Gea szerződési papírjait, ezzel meghiúsult az üzlet.

A kedvencünk azonban a Barcelona védője, Gerard Piqué, aki nem tudja eldönteni, hogy sírjon-e, vagy nevessen a rivális bénázásán.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.