RETRO RÁDIÓ

Lélekben már norvég a magyar csatár - helyszíni interjú Oslóból

SZZ
Szerző
SZZ
Létrehozva2015. 11. 14. 07:00

Kovács Péter 13 éve él Norvégiában. Úgy tervezi, örökre ott marad, persze az Európa-bajnoki pótselejtezõn a magyaroknak a szurkolt. A Ripost helyszíni tudósítójának interjúja Oslóból.

Magyarnak vallja magát, de már norvég módon él és gondolkodik Kovács Péter. A korábbi magyar válogatott labdarúgót több helyről is támadták, amikor egy barátságos meccs előtt azt mondta, helyettünk a norvégoknak szurkol.

Pedig nincs ebben semmi rossz, 13 éve költözött ugyanis az országba.

Akkoriban félreértettek, én csak annyit mondtam, hogy drukkolok a nemzeti együttesben szereplő norvég csapattársaimnak

- mesélte Oslóban a %RIPOST% munkatársának Kovács, aki a mostani pótselejtezőn a magyarokért szorított a helyszínen. A keretből többek között együtt focizott Király Gáborral, Juhász Rolanddal és Gera Zoltánnal is.

Kovács finnországi légiósévek után 2002-ben került Norvégiába, ahol hamar kedvenc, 2012-ben pedig az élvonal gólkirálya lett. Jelenleg 37 évesen a Sarpsborg támadója. Ezer szállal kötődik a helyiekhez, hiszen idevalósi kedvese, Mellissa Wiik, aki szintén labdarúgó.

Egyelőre csak együtt élünk, de tervezzük a családalapítást is. Én már itt képzelem el az életemet

- mondta Kovács, aki hozzátette, mára átvette a norvégok mentalitását, nyugodt, kiegyensúlyozott életet él, s általában norvég nyelven gondolkodik is.

Tudatosan készül arra, mit csinál, ha befejezi a pályafutását.

Sportvezetőként szeretnék dolgozni, de nem feltétlenül a fociban. A labdajátékok szóba jöhetnek

- mesélte a labdarúgó, aki a foci előtt kézilabdával próbálkozott fiatalkorában.

Ha már a vezetői életmód, Kovács egy-két éve meglepően nagy híve lett a divatnak, legyen szó öltözékről, vagy a kiegészítőkről. Ez is a szakmájával van összefüggésben.

Ha például egy szponzorral találkozom, akkor megtisztelem, hogy úgy öltözök fel, ahogy illik

- vallja a csatár, aki közösségi oldalán a sport mellett külön is kiemeli a sport mellett a divatot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.