RETRO RÁDIÓ

Dzsudzsák a csúcskereső, vajon megérdemelte?

SZZ
Szerző
SZZ
Létrehozva2015. 11. 26. 16:13

Nyolcvanmillió forintot kaszál a válogatott csapatkapitánya. A Bursaspor légiósa a legjobban keresõ, de a többiek sem panaszkodhatnak. Még azok sem, akik nem léptek pályára. Szavazz, megérdemelték-e a prémiumot!

Ha hihetünk a sajtóhíreknek, nyilvánosságra került, mennyi pénzt kapnak válogatott focistáink az Európa-bajnokságra való kijutásért.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, a norvégok legyőzése után Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentette, nagyjából 1,2 milliárd forintot oszt szét mintegy 70 focista között. Tekintélyes összeg, de fontos tudni: ennek a háromszorosát utalja át a sikerért az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA.

Most a Sport Plusz című című hetilap osztotta meg, ki mennyit kaphat. Információjuk, vagy éppen számításuk szerint Dzsudzsák Balázsnak, a Bursaspor légiósának jár a legtöbb pénz, mintegy 80 millió forint.


A díjazásnál számít, ki, hány meccset játszott, mennyi időt töltött a pályán, illetve az eredményesség is fontos szempont.

A lap szerint a második helyre a Lech Poznan védője, Kádár Tamás fér fel 75 millió forinttal, a csak két meccset kihagyó kapus, Király Gábor 72 milliónak örülhet.

Harmincnyolc játékos van, akik ugyan kaptak meghívót, de egyetlen selejtezőn sem léptek pályára. Nekik is jár prémium, 1-3 millió forint.

Az Origo megkeresésére az MLSZ hivatalosan nem kommentálta a sajtóértesülést. "Nem hivatalos csatornán" keresztül ellenben jelezték a szövetségtől, hogy a lista "légből kapott találgatás".

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.