RETRO RÁDIÓ

Foteldrukker magyar focisták szurkolnak az Eb-ért

Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 10. 13. 21:33

Míg más a pályán ünnepli a kijutást, addig a magyar focisták távirányítóval a kezükben izgulnak. Kedden este teljes lehet az öröm, válogatott játékosaink szerte Európában otthon ünnepelhetnek.

Két napja a tévé előtt szurkolnak focistáink az Európa-bajnokságért. Együttesünk kedd este legjobb csoportharmadikként juthat ki Franciaországba, huszonkilenc év után újra felnőtt nemzetközi tornának örülhetünk.

Keserűséget mindössze az okozhat számukra, hogy a résztvevő 24 csapatból 22 a pályán ünnepelheti a sikert, a mieink legfeljebb családi, vagy baráti körben koccinthatnak és szurkolhatnak.

Lovrencsics Gergő például ezt mondta a görögök elleni 4-3-as vasárnapi kudarcot követően:

Hétfőn este magam is spanyol mezben ülök a tévé elé

- utalva arra, hogy a címvédő 1-0-ás ukrajnai sikere is kellett a magyar álmok beteljesüléséhez.

Juhász Roland is aggódva figyelte a kijevi eseményeket.

Sokat köszönhetünk a spanyolok kapusának, David De Geának

- mondta a válogatott védője a Nemzeti Sportnak.

Ma este újabb izgalmak várnak a fiúkra, akik párhuzamosan figyelhetik a török-izlandi és a lett-kazah csatát.

Eközben, ahogy azt a fotóink is bizonyítják, többek között Albánia, Wales, Szlovákia, Lengyelország és Észak-Írország a pályán ünnepelte meg, hogy kijutott az Eb-re.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.