RETRO RÁDIÓ

Dárdai új Herthája zsákszámra termeli a pénzt

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 10. 16. 21:20

Volt szövetségi kapitányunk a berlini Öreg Hölgy aranytojást tojó tyúkja. A játékosaival együtt lapátolják az eurókötegeket a klubkasszába.

Nem csak a várakozásokat eddig messze felülmúló eredmények miatt dörzsölhetik a tenyerüket boldogan a Hertha BSC hívei. No, és legfőképpen a klub vezetői. A Berliner Kurier szerint a Dárdai Pál irányításával kiesőjelöltből mindenkire veszélyes, már-már élcsapattá lett „Öreg Hölgy” csak úgy termeli a pénzt.

Az eredmények, és az egyre látványosabb játék a vártnál lényegesen több szurkolót vonz a lelátóra. Ez természetesen a jegybevételeken keresztül, közvetlenül érződik a klub kasszájában is. Minden jel arra mutat, hogy a Dárdai-csapat új klubrekordot vonz a berlini Olimpiai-stadionba.

Legutóbb, a Hamburg ellen (3-0) már 65 ezres közönség verődött össze. Csak viszonyításul: ez a 12 csapatos magyar NB I legutóbbi 3 fordulójának – több helyütt feltupírozott – össznézőszáma.

Már az eddigi őszi átlag (52 ezer) is felülmúlja a tervezett 49 ezrest, és csak a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Schalke 04 és a VfB Stuttgart előzi meg a Herthát.

Több a néző, érdeklődik a szponzor

Ha így marad, csak ez eurómilliós pluszbevételt jelent, de minden jel arra utal, hogy a berlini nézőszám tovább nő, és idén megdől a 2011/12-es szezoncsúcs (53 449 fős átlag). Elvégre az ellenfélként „nézőmágnesnek” számító Bayern, Dortmund, Schalke trió majd csak tavasszal lesz hivatalos Berlinbe.

De mindez csak az egyik hozadéka a Dárdai-féle Hertha sikereinek! Ingo Schiller gazdasági vezető a lapnak elárulta:

Erősödik az érdeklődés a szponzorok részéről. Újra érdekes a Hertha. Ez nem most, hanem közép és hosszú távon jelent pénzt.

Ráadásul a jó szereplés jelentős pluszbevételt hozhat a tévés jogdíjakból is. A jelenlegi negyedik helyezés megtartása a tavalyinál bő 8 millió euróval többet (31,8 milliót) hozna a konyhára ebben az évben. Ez persze csodaszámba menne, de a reálisnak tekintett, 8-10. pozíciók egyikének megszerzése is plusz 4 millió eurót jelentene.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.