Létrehozva: 2015.10.19.

Balhés szurkolóik nem hagyták aludni Dárdaiékat

Több órás késéssel kerültek ágyba a herthások. A rendõrségnek le kellett állítania az õket és a drukkereiket is szállító vonatot.

Dupla adag feketeleves jutott a hétvégén Dárdai Pálnak és német klubcsapatának. Nem elég, hogy a Schalke 04 félelmetes otthonában az utolsó pillanatban buktak el, még a hazaúton is órákig rostokoltak.

A 75 percig emberhátrányban küzdő Hertha a vereség után vonattal indult vissza Gelsenkirchenből. Még éjfél előtt kellett volna befutnia a szerelvénynek, ehelyett fél 2 is elmúlt, mire a fővárosba értek Dárdaiék. Erről nem a berliniek korábbi főszponzora, a német vasúttársaság tehetett, hanem a fővárosi klub randalírozó szurkolói.

Az ő balhéjuk miatt a rendőrök Hammnál jó időre megállították a vonatot.

A mi környékünkön jó volt a hangulat, a szurkolók elégedettek voltak a teljesítményünkkel, még ha nem is jelentett pontot

- idézte ezzel kapcsolatban Dárdai Pált a Berliner Zeitung.

A rövid éjszaka ellenére, másnap már edzést tartott a magyar edző. Szerinte az ötödik helyen álló csapata újra megmutatta az erejét, de túl naivak, a meccsek végén már nem először követik el ugyanazt a hibát.

Az utolsó percekben már biztosan kell tartani az egy pontot, nem győzelemre játszani.

Dárdai kiemelte: hasonló történt Wolfsburgban is, csak most 10 emberrel nyíltak ki túlságosan a bravúrgyőzelemért.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző