
Szalai végre megszólalt, élete mélypontjára került!
Már a válogatott miatt is aggódik a magyar csatár. Egészséges, de klubjában öt mérkõzés óta a keretbe sem tud bekerülni. Szalai Ádám hosszú idõ után nyilatkozott.
Végre megszólalt a német focibajnokság egyik legjobban fizetett szurkolója. Szalai Ádám a Bild című lapnak nyilatkozott arról, hogy éli azt meg, hogy az öt bajnokin egyetlen meccsen sem került be a Hoffenheim keretébe.
![]()
Öt találkozón úgy nem férek a kispadra sem, hogy egészséges vagyok. Ilyen még sosem történt velem, ez a mélypont
- fogalmazott Szalai, aki helyi lapértesülések szerint így is 3 millió eurót keres évente.
![]()
A csatár persze készül becsülettel, hogy bármikor be tudjon szállni a csapatba. Egyelőre azonban csak a válogatottban kap szerepet, azt viszont tudja, játék nélkül rövidesen a címeres mezről is lemondhat.
Bernd Storck szövetségi kapitány még bízik bennem, de ha ez így megy tovább, akkor nem tudom, hogy meddig
- mondta a támadó, aki társai teljesítményével sem lehet elégedett. Sőt, a Hoffenheim az első öt meccsen csak egyetlen pontot szerzett.
![]()
A játékosok képessége megvan, csak a szerencse hiányzik. Ennél csak jobb lehet minden
- fogalmazott a csatár, akit nyáron el is adtak volna a hoffenheimiek, ám ő maradt a "Falusiaknál".






