RETRO RÁDIÓ

Tragédia: Budapesten is szedett áldozatot a Vasember-verseny

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 08. 26. 17:40

Meghalt egy sportoló a fõvárosunkban hétvégén megrendezett Ironman triatlonverseny után.

Elhunyt egy külföldi sportoló a budapesti Ironman 70.3 triatlonversenyt követően. A szervezők közleménye szerint a versenyző szombaton, úszás közben lett rosszul.

Az azonnali helyszíni orvosi ellátás során állapotát stabilizálták, majd kórházba szállították, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni

- áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A budapesti tragédiáról a szervezők „a hozzátartozók kifejezett kérésére nem közölnek további részleteket”.

Az embertelen terhelést jelentő Vasember-versenyeken a triatlonisták megszakítás nélkül 3,86 kilométert úsznak, 180,25 kilométert kerékpároznak, és lefutnak egy maratoni távot (42,195 kilométer). A 70.3-as versenyeken, így a budapestin is a fenti távok felét kellett teljesíteniük az indulóknak.

Másfél hónapja a %RIPOST% is beszámolt arról, hogy a frankfurti Eb-n egy amatőr indulónak az életébe került: a hőségben csak csapvizet ivott a verseny közben, és nem pótolta a szervezetéből kiürülő sót és más ásványi anyagokat. Õ a célban esett össze, csakúgy, mint például a 2012-es hongkongi Ironman-viadal brit áldozata.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.