Létrehozva: 2015.08.02.

Fia halálos ágyánál vezekelt a legendás sportoló

Beckenbauer soha nem volt jó apa. Csak a gyilkos kór fûzte szorosabbra a kapcsolatát a fiával. Az utolsó napokban legalább mellette volt, õ kísérte a halálba.

Szombatra virradó éjszaka halt meg Franz Beckenbauer 46 éves fia. Német sajtóértesülések szerint két éve agyrákban szenvedett.

Ha volt jó oldala ennek a borzalmas betegségnek, akkor az, hogy Stephan és apja között végre kialakult egy szoros apa-fia viszony. Addig a "trónörökös" vállát egész életében csak nyomta apja hírneve.

Egyszerűen lehetetlen volt állnom vele az állandó összehasonlítást. Túl jó volt

- nyilatkozta korábban arról, hogy apja árnyékában az újságírók és a szurkolók is kipécézték a neve miatt.

A Welt úgy tudja, hogy sikeres utánpótlásedzőként, kívül a reflektorfényen sokkal jobban élvezte a munkáját. Igyekezett a háttérbe húzódni, az agyrákjáról sem tudott a közvélemény.

A Bild szerint hamar kiderült, hogy a Bayern München utánpótlás-edzőjeként dolgozó ifjabb Beckenbauer tumorját nem lehet operálni, és más terápiák sem segíthetnek. Az elmúlt két hétben rohamosan romlott az állapota, utolsó napjaiban beszélni sem tudott, majd az eszméletét is elvesztette.

Apja vele volt – legalább most. Merthogy a 70-es évek világsztárjaként, később edzőként is világbajnoki címet szerezve a Kaiser (Császár) sokkal inkább foglalkozott a focival, mint a családjával. Az első házasságából született három gyerekével sem sokat törődött.

Rossz apa voltam, mert sohasem voltam ott, amikor kellett volna

- mondta néhány éve Franz Beckenbauer. Ebből legalább most bepótolt valamicskét azzal, hogy a fia halálos ágya mellett vezekelt.

Még úgy sem alakult ki Stephannal igazán bensőséges viszonya, hogy fia is profi futballista lett, majd edzőként Beckenbauer klubjánál, a Bayernnél dolgozott a betegségéig. A világhírű apa ekkor már Salzburgban élt a második családjával, feleségével és két közös gyerekükkel.

Az utóbbi években sok csapás érte Franz Beckenbauert. 2002-ben a korán elhunyt apja helyett apai jóbarátnak tekintett tanácsadója, 2006-ban pedig édesanyja halt meg. A legnagyobb tragédia azonban kétségkívül a fia elvesztése.

Az összeroppant focilegenda lemondta a következő nyilvános szerepléseit, és nyilván a szeptember 11-ei, 70. születésnapjára tervezett nagy ünnepségből sem lesz semmi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség