RETRO RÁDIÓ

Dzsudzsákot száműzték, megfosztották igazi szerelmétől!

pr
Szerző
pr
Létrehozva2015. 08. 12. 10:12

A magyar válogatott csapatkapitánya egyre nehezebben viseli azt, ahogy Moszkvában bánnak vele. Szíve szerint azonnal menne Berlinbe.

Dzsudzsák Balázs borzasztó időszakot él át. Ahogy azt a %RIPOST% korábban már megírta, klubjánál, a Dinamo Moszkvánál mellőzik, ráadásul hosszú ideje tart a magyar média által is gerjesztett átigazolási hisztériája. A kialakult helyzet egyre inkább kiborítja a válogatott kulcsemberét.

Ahogy a Nemzeti Sportnak adott interjújában fogalmazott, tehetetlen szemlélője az eseményeknek. 

A legrosszabb az egészben, hogy az elmúlt három hétben megfosztottak attól, amit a legjobban szeretek.

Dzsudzsákot mindennél jobban bántja, hogy nem futballozhat. Száműzték a moszkvai csapatból, ez most már teljesen egyértelmű. A mellőzés oka szintén világos: a focista menedzsere ugyanis a %RIPOST% érdeklődésére elmondta, Dzsudzsák nem akar a Dinamónál maradni.

Mivel a magyar válogatott csapatkapitánya nem írta alá az orosz klub szerződés-hosszabbításra tett ajánlatát, így rövid időn belül körön, illetve pályán kívülre került.

Az új edző levegőnek nézi

A szélső az NS-nek azt mondta, amíg a moszkvai csapat korábbi edzője ült a kispadon, addig nem volt gond. Utána azonban minden megváltozott: Andrej Kovaljev ugyanis levegőnek nézi magyar focistáját. Dzsudzsáknak esze ágában sincs az orosz fővárosban maradni, úgy fogalmazott, arra vár, hogy végre elmehessen a Herthába.

A berliniek edzője, Dárdai Pál, valamint Dzsudzsák kölcsönösen tisztelik egymást, a játékosnak pedig nyilván jót tenne, ha végre egy európai topligában szerepelhetne. Addig viszont a jelek szerint csak a Dinamo második csapatában játszhat. Azt mondta, kérni fogja az orosz vezetőktől, hogy a tartalékok között léphessen pályára.

A válogatott csapatkapitányaként kizárólag az lebeg a szemem előtt, hogy szeptember elején jó formában legyek.

A játékos húzóember akar lenni a nemzeti csapatban, ezért mindenképpen futballozni szeretne. Ahogy korábban írtuk, óriási baj lenne, ha a két sorsdöntő tétmeccsre, a románok és az északírek elleni Eb-selejtezőre komoly játékhiánnyal érkezne a csapat legértékesebb tagja.

Ez az állapot senkinek sem jó, nem létezik, hogy ne találjuk meg a kiutat.

A totális patthelyzet

Dzsudzsák-ügyben még mindig a Dinamo van lépéselőnyben. Az oroszok érdeke nyilván az, hogy addig értékesítsék a futballistát, amíg pénzt kapnak érte. A magyar válogatott csapatkapitánya januártól ugyanis szabadon igazolhatóvá válik. Dárdai és a Hertha tárt karokkal várná Dzsudzsákot, és a játékos is azt mondja, egy perc alatt megegyezett a berlini vezetőedzővel. A két klubnak kellene tehát megállapodnia.

A focista pályára küldését az oroszok a sérülésveszély miatt sem kockáztatják meg. Azzal ugyanis esélytelenné válna Dzsudzsák eladása. Másrészt a világfutballban immár megszokott, hogy a távozni készülő játékosokat egyik pillanatról a másikra mellőzni kezdik. Így próbálnak nyomást gyakorolni rájuk, hogy hosszabbítsák meg lejáró szerződésüket.

Abba pedig még belegondolni is szörnyű, hogy mi lenne, ha Dzsudzsák decemberig orosz fogságban maradna. Ez a válogatottnak biztosan nem tenne jót. És a magyar drukkerek megtépázott lelkének sem.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.